Kategória: Mediáció

Hasított lojalitás:
Az a gyermek, akit folyamatosan arra kényszerítenek, hogy döntőbíró legyen kölcsönösen bizalmatlan szülei
konfliktusában, végül mindkét szülőjébe vetett bizalmát elveszíti. A szülők kibékíthetetlen lojalitásainak csapdájában a gyermekek megoldhatatlan feladattal állnak szemben: el kell dönteniük, hogy melyik oldalra álljanak. Ezzel a gyermekek elveszítik annak a lehetőségét, hogy mindkét szülőjüktől konstruktív jogosultságokat szerezzenek.

Amikor a lelki köldökzsinórral túl szorosan és túl sokáig magunkhoz kötjük a gyerekeinket, akkor a legnagyobb pszichológiai erőszakot követjük el ellenük: nem engedjük, hogy önállóvá váljanak és felnőjenek. A helikopter szülők, folyamatosan a gyermekük fölött „repkednek” és feszült aggodalommal követik őket, leginkább attól a céltól vezérelve, hogy megóvják őket a rájuk leselkedő veszélyektől és a természetes következményekkel járó életleckéktől.

folyt.köv.: túlzott kontroll következményei a gyerekre

„Sosem lehettem gyerek” – szülőszerepbe kényszerült kicsik (parentifikáció)
Azzal, hogy kis felnőttként kezelik, túlterhelődik, miközben identitása részévé válik, hogy másoknak segítsen. Számára a szeretett személlyel való kapcsolatot az jelenti, hogy teljesít felé, kiszolgálja az igényeit, hiszen azt tapasztalta, hogy csak akkor szeretik, ha másokat támogat. Nem tudja elhinni, hogy önmagáért is szerethető, hiszen nincs erről tapasztalata. Saját igényeinek megfogalmazása is nehezére esik, mert mindig háttérbe szorította önmagát.
Ő az, akinek mindenki kiönti a szívét, sokszor nincs is saját élete. Felnőttként gyakran támogatásra szoruló párt választ, vagy szélsőségesen alkalmazkodik, egyszersmind állandósítja a kiskorában kialakult érzelmi hiányt. Korán belemenekülhet egy házasságba, vagy éppen az ellenkezője történik: kapcsolatkerülővé válik, mert úgy érzi, hogy viszonyaiban nem lehet önmaga.
Attól is félhet, hogy nem tud megfelelni a párja igényeinek, ami a kiskori bűntudatból ered, hiszen a szülőszerepbe kényszerült – parentifikált – gyermeket az az érzés kíséri, hogy »nem elég jó«. Előfordul, hogy a párjától várja, korrigálja a korábbi hiányait, és kitöltse az űrt – ennek érdekében követelőző kisgyermekként viselkedhet.
Sokszor azért nem alapít családot, mert beleragad a szülővel való támogató kapcsolatba, és igazán soha nem válik le róla. Tulajdonképpen a papája vagy a mamája lesz a gyermeke.”

Ez a játszma olyan gyerekkorból adódik, ahol valakit nem teljesen fogadtak el, és kiszámíthatatlanul kapott szeretetet. Az ő forgatókönyve szerint nem lehetetlen ugyan szeretetet kapni, de ehhez neki kell engedékenynek lennie, és mindent megtennie, hogy ne rajta múljon az elfogadás.
Felnőttkorában ezért úgy talál partnereket, hogy az életében szembejövőknek azonnal megmutatja engedékenységét, gyenge határvédelmét és szinte végtelen igyekezetét az alkalmazkodásra. Azok lesznek leginkább vevők erre a személyiségre, akiknek nagy szükségük van arra, hogy elnézzék nekik a határok megsértését, és akik nem teszik bele a kapcsolatba a maguk részét alkalmazkodásból, toleranciából, megbízhatóságból.

Mindig borúlátó, aggodalmas, sóhajtozik, sírdogál, semmibe meredő tekintettel ücsörög. Bármiben is sietnek a segítségére, a megoldások nem érdeklik, kedvenc válasza „igen, de..”.
Mindenről lemond mások javára, őt a szenvedés élteti. Túlságosan előzékeny, „jószívű”, tukmál, olyan problémákat akar megoldani, amihez semmi köze, kifogásokat keres, majd megsértődik, mikor „kihasználják”, semmibe veszik, áldozatait természetesnek veszik.
Passzivitásba merül és együttérzést akar kicsikarni környezetétől. Ilyen mondatokat gyakran hallhatsz tőle: „tegnap vártam hogy hívj, de hiába” „ilyenek történtek velem és te nem voltál sehol” esetleg vég nélkül sorolni kezdi a tüneteit és betegségeit, problémáit, de semmilyen megoldást nem hallgat meg.
Bűntudatra kényszerít, sajnálatot, együttérzést akar kicsikarni mindenáron.
Így szereld le: „Mintha engem tennél felelőssé azért, ami elromlott az életedben” „lehet hogy nem szándékosan teszed, de úgy érzem bűntudatot akarsz ébreszteni bennem” „mit szándékozol tenni hogy ez a helyzet megjavuljon?”
Legszívesebben megfélemlítőkkel van együtt, akik bántalmazzák, és így újabb okot kaphatnak a sajnálatra.
Sok szegény énnel találkozol? Gondolkozz el, hogy talán a tanácsot, amit adsz, neked kellene megfogadnod.

A vele való beszélgetésed során soha nem kapsz egyenes választ, viselkedése szinte vallatásra késztet. Titkolózásba burkolózva felkelti figyelmedet és az állandó figyelem energiát von el tőled. Folyton azt lesed, mi baja lehet. Rejtélyesnek, érdekesnek és megközelíthetetlennek tűnik.
A zárkózottak valójában állandó küzdelmet folytatnak saját félelmeikkel, kételyeikkel, és elég gyakran elszigetelődnek. Folyamatosan úgy érzik, valami hiányzik az életükből, de tenni ezért semmit nem hajlandóak. Mindent agyonelemeznek, és közben elszalasztják a lehetőségeiket. Néha eltűnnek, nem veszik fel a telefont, mivel a konfliktusokat messziről elkerülik.
A környezet a segítségükre akar sietni, de az állandó figyelemmel és aggódással csak azt érik el, hogy folyamatos utánpótlást biztosítanak az energiában és mivel ez kellemesen hat a zárkózottra, csak még jobban tartósítják ebben az állapotban őt. Az ember egy zárkózott társaként állandóan azon aggódik, nehogy a viselkedésével még jobban elzárkózásra késztesse az illetőt, gyakran elbizonytalanodik, kételkedik önmagában „biztos megint valamit rosszul csináltam”.
A szülők valószínűleg vallatók voltak, a zárkózottak párnak választhatnak vallatót, megfélemlítőt, sőt, „szegény én”-t is.
Reakciód legyen ilyesmi: „Úgy érzem bezárkóztál, visszahúzódtál előlem. Mi az oka? Mit érzel?”
Ha ilyen ember a szerelmed, érdemes elgondolkodnod mit akar ez neked mondani. Azon kapod magad hogy az ő gondolatain, tettein, szándékain jár az eszed? Az ő életét akarod megoldani? És mi a helyzet a tiéddel? Mi az, amin nem akarsz elgondolkozni saját magaddal kapcsolatban?

Egyszerre uralkodó és ítélőbíró, kritizáló, „basztató”, állandó kérdezősködés, faggatózás jellemzi őket, kérdőre vonják a másik ember minden cselekedetét és szándékát. Rosszindulatú kritikusokként állandóan hibát keresnek, és ha megtalálják, azon lovagolnak és önként el nem engedik, a legváratlanabb helyzetben felemlegetik.
A figyelmedre pályáznak, minél jobban figyeled a cselekedeteidet és szavaidat -nehogy valamibe belekössenek- annál több energiát áramoltatsz át nekik. Bármit mondasz, előbb-utóbb felhasználják ellened. A legrosszabb, ha megpróbálsz magyarázkodni, meggyőzni úgysem tudod őket és még energiát is veszítesz közben.
Eleinte éles eszükkel, lényeglátásukkal, tévedhetetlen logikájukkal fognak meg, csak később veszed észre, hogy rosszindulatú manipulátorok, akik hatalmukat rossz célja fordítják.
Társuk (szüleik) többnyire „zárkózott” vagy „szegény én”. Gyerekkorukban kevés figyelmet kaptak.
Legjobb, ha nem védekezel, nem magyarázkodsz, ilyenkor vonja el az energiádat (amit az állandó figyelmeden keresztül „nehogy elszóljam magam” még nem szedett el).
Leszerelés: „bírlak, de ha veled beszélgetek mindig olyan érzésem van, mintha épp vizsgáznék” „Valami más is zavar bennem ezen kívül, amit mondasz?”
Ha életed során sok ilyen vallatóval találkoztál és most is épp ráismertél valakire a környezetedben, érdemes elgondolkodnod, hogy miért történik ez veled, mit akar ez a helyzet közölni veled. Nem lehet, hogy elrejted érzéseidet? Esetleg nem mondod el a teljes igazságot valamivel kapcsolatban? Van valami az életedben, amivel nem mersz szembenézni?

Harsány viselkedés jellemzi, általában nagy fizikai erőre törekszik, vagy feltűnő külsővel rendelkezik, beszéde során sokszor zavarba ejtő megjegyzéseket tesz, könnyen dühös lesz és ezt nem is titkolja, nem áll távol tőle a fizikai erőszak sem, sőt, ha már előfordult, gyakran fel is emlegeti azt a látszatot keltve, hogy bármikor újra előfordulhat nála (ijesztgetés „jobb ha vigyázol”), én-központúság, hatalom mánia, be nem áll a szája, utasítgat. Múltbéli erőszakos cselekedeteiről beszél, kilátásba helyezi, hogy ez újra megtörténhet. Tör-zúz, csapkod, nyugalmas időszakban „csak” hirtelen zajokat produkál, amitől az ember összerezzen (például tapsol egyet).
Az emberek azt lesik, mikor jön a következő jelenet, szorongást, félelmet éreznek a közelükben.
Az állandó figyelem energiát áramoltat a megfélemlítő felé, aki ettől még jobban érzi magát. Az ilyen ember társában ez nagyon gyakran haragot , bosszúvágyat szül, ami nagyon káros mindkettejüknek.
Párjuk (és szüleik) az „ellen-megfélemlítők” vagy a „szegény én”.
A megfélemlítőket jobb messziről elkerülni, és szakemberre bízni kezelésüket. Ha mégis maradni akarsz, így szereld le őket: „ Miért vagy olyan dühös?” „úgy veszem észre, azt akarod hogy megijedjek tőled”
Ha azt veszed észre magadon, hogy életed során sok ilyen agresszorral találkoztál, érdemes elgondolkodnod, hogy mit akar ez neked megmutatni. Például, előfordulhat, hogy az életed egyes területein kiszolgáltatottnak, erőtlennek érzed magad. Amint ezt a dolgot megoldod magadban, a sorsodban „véletlenül” megszűnnek ezek az ismétlődő kellemetlen tapasztalatok.

Sok féle játszma létezik.

Vannak ártatlanabb formái, amik az ember félelmeiből, magányából, szeretetlenségéből erednek, és vannak durvább, kegyetlenebb módjai, amik gonoszságból, aljasságból születnek, és nincs más céljuk, mint rombolni.
Két féle módon nyilvánulhat meg: aktív és passzív. Az aktív az, amikor egy ember úgy viselkedik, hogy a másik embert mindenképp és azonnal reagálásra késztesse, a passzív játszma mikor az illető úgy viselkedik, hogy a másik fél könyörögjön és faggatózzon, hogy mi a baja.
Motivációk szerint is két féle játszma típus van: az egyiknél a „semmiből” elkezdődik a játszma és minden áron el akarja érni, hogy a másik fél részt vegyen benne, a másiknál az áldozat csak reagálni szeretne az ellene elkövetett manipulációra, de semmi ötlete nincs, így „visszajátszmázik”, ami általában mindig hat.

Nagyon nehéz észrevenni, hogy mi történik velünk, és ha mégis sikerül, megszűntetni még nehezebb. Legalábbis, ha az ember nem ismerős ebben a témában. Mindenre van megoldás, szerencsére még egyszerű is, de a tudatosság (mindig tudatában lenni, hogy mi zajlik bennünk) nélkül nem tudunk kilépni belőle.

Muszáj megemlíteni, hogy az emberi játszmák végső soron az emberi energiákért folynak, a győztes fél mindig energiát nyer, a vesztes pedig azzal fizet érte. Szerencsére, ennek tünetei vannak, így könnyebb felismerni, ha valaki manipulálni akar minket.

Nagyon fontos ezzel a témával foglalkozni, mert minden kapcsolat valahol itt romlik el, és itt lehet azt is tetten érni, mi zajlik a másikban és miért teszi ezt velünk. Itt van a kulcs elrejtve egy őszinte, szeretetteli kapcsolat kialakításához, a bizalom megalapozásához.

A játszma az, amikor valaki szeretné, hogy megtegyél neki valamit, de ezt nem mondja ki, hanem viselkedésével rávesz arra, hogy „önként” tedd meg neki, anélkül, hogy kérnie kelljen, és te azt hidd, te magad akartad ezt tenni. Például, egy barátod el akar menni egy koncertre, de nem akar egyedül menni. Ahelyett hogy ezt nyíltan elmondaná „olyan jó lenne, ha te is eljönnél velem”, ehelyett ezt mondja „Képzeld úgy volt, hogy egy haverral megyek, de az utolsó pillanatban lemondta. Így számítson az ember a barátaira.. ebből is látszik, ki az aki számít” A bűntudatkeltése után, ha nincs más dolgod, valószínűleg felajánlod, hogy elkíséred. Talán érzed, hogy ez nem a legjobb módja a programszervezések, de valószínűleg még a hiúságodat is sikerült meglegyezgetnie egy „Tudtam hogy rád MINDIG számíthatok!” –al.