Gyakori kérdések

Miért hatékony a mediációs eljárás?

A mediáció feladata, hogy az ügyfelek képesek legyenek tényleges szándékaikat, érdekeiket a felszínre hozni. Nem cél felderíteni, hogy egy kialakult konfliktusban ki hibázott, kinek van igaza. Arra koncentrál, arra vezeti a felek figyelmét, hogy mi a probléma, hogyan lehet megoldani. A jövőre figyel, nem a múltra. A valóságos cél az érdekek összeegyeztetése, egy közös értékeken alapuló megállapodás létrejöttének elősegítése.

Miért gyorsabb és olcsóbb a mediáció?

Ügyvédet kell felkérnie, ha Bíróságon keresztül kíván érvényt szerezni igazának. Viselnie kell az ügyben keletkezett költségeket, illetve a perköltséget, illetékeket. A bírósági tárgyalások évekig húzódhatnak, ítélet nem mindkét félnek megfelelő, az egyikük vesztes lesz, valamint az ítéletet többször is meg lehet fellebbezni. Ezért látható, hogy érdemes az ellenérdekű féllel együtt mediátorhoz fordulni. A mediációs eljáráson keresztül olyan megállapodásra lehet jutni, amit a szemben állók, közösen saját maguk hoztak létre. Az így megszületett megállapodások mindkét fél részéről történő betartása meghaladja a 80%-ot.
A bíróság a múlttal foglalkozik, és ebből von le következtetéseket, így akar igazságot szolgáltatni. Ez azonban nagyon sok esetben inkább még jobban elmérgesíti a felek kapcsolatát. A mediáció a jövőre, a megállapodásra koncentrál, a kialakult helyzetre ad "választ", ezért sokkal hatékonyabb.

Mi a mediáció törvényi háttere?

A polgári jogviták Bíróságon kívüli rendezésének szabályozását a 2002. évi LV. törvény tartalmazza. A törvény szövege a honlapomon (TÖRVÉNYI HÁTTÉR) olvasható.

A mediátort kötelezi-e titoktartás?

A mediátort a mediációs tevékenysége alatt titoktartás kötelezi. Ebből következően az adott témában tanúként sem idézhető bírósági eljárásban.

Milyen esetekben nem választhatom a mediációs eljárást?

- Apaság, származás megállapítása
- Gondnokság alá helyezés
- Házassági perekben, de a vagyonmegosztás területén igen
- Közigazgatási perekben
- Sajtóhelyreigazítási perekben
- Szülői felügyelet megszüntetéséről szóló perekben
- Végrehajtási perekben
- Választott bírósági eljárás esetén

Hogyan zajlik le a mediációs eljárás?

Miután a mediációs eljárásról  megállapodtunk, mindkét féllel előkészítő tárgyalást folytatatok. Ez általában 1-1,5 órát tart.

Ezt követően kerül sor a mediációs tárgyalásra, ahol már mindkét fél jelen van. Egyszerűbb esetekben ez egy három órás ülést jelent, összetettebb, komolyabb esetekben több tárgyalást. Amennyiben a vita már per alatt áll, a mediációs eljárás megindítás előtt a felek a per szüneteltetését kötelesek kérni a Bíróságtól. A pert a bíróság ilyen esetben 6 hónapig szünetelteti, a mediációs eljárásra 4 hónap áll maximum rendelkezésre. Ha az ügy még nincs a bírósági szakaszban, akkor a mediáció elindítása sokkal egyszerűbb.

A mediációs tárgyalás végére az esetek több, mint 80%-ában megállapodás születik. A megállapodást a mediátor írásban készíti el, amit a felek átnéznek, ellenőriznek, majd aláírnak.

A cikk adatai
http://kibekitem.hu/gyakori-kerdesek.html
Dátum: 2011. február 17., csütörtök
Téma: Főoldal